Lectori salutem

Body: 
 Az ELTE Bölcsészettudományi Karának számos szakján kezdettől fogva jelentős szerepe van a vallások, a vallási jelenség(ek) ismeretének. Az ókori vagy a keleti kultúrák egészének, a középkornak, de különböző fokon az újkori vagy a mai társadalmaknak és történetüknek megértéséhez, nyelvük és irodalmuk értelmezéséhez elengedhetetlen az adott kultúrához tartozó vallás(ok) tanulmányozása. A vallástudománnyal különösen szoros kapcsolatban van továbbá a néprajz (kulturális antropológia), a filozófia, illetve részterületeik annak és ezeknek valamely közös halmaza (pl. népi vallásosság, rítuskutatás, vallásfilozófia), de a régészet vagy a művészettörténet is minduntalan olyan tárgyakat vizsgál, amelyek vallási-rituális vonatkozásúak. A Karon számos, nemzetközileg számon tartott vallástudós oktatott és kutatott (pl. csak az elhunytak közül Kerényi Károly, Marót Károly, Trencsényi-Waldapfel Imre, Hahn István, Kákosy László).     Több intézet és tanszék összefogásával a „bolognai” oktatási rendszerben kiépült és sikeresen működik az önálló vallástudományi oktatás is: 2006-tól az alapképzés (BA minor) és 2011-től a mesterképzés (MA). 2016 szeptemberétől pedig megkezdődött a PhD-képzés is a Filozófiatudományi Doktoriskola Vallástudományi doktori oktatási programjában. Mindezek szervezését és vezetését a Kar továbbra sem külön, e célra létrehozott intézetre vagy (intézeti) tanszékre bízza, hanem a jelenlegi keretek közt (a vallástudományi szakfelelősök és szakirányfelelősök összehangolt önállóságának meghagyásával) az adott helyeken folyó ilyen irányú munkát részben a dékáni felügyelete alatt álló oktatási-kutatási-szolgáltató szervezeti egységbe, azaz központba (Vallástudományi Központ) integrálja, amely a különböző oktatási szervezeti egységekben folyó vallástudományi oktatás és kutatás szükséges mértékű koordinálására, szervezésére és eredményeiknek a Karon, az Egyetemen és azon kívül való megismertetésére hívatott.     Mind a vallástudományi oktatás és kutatás, mind a Vallástudomány Központ egy világnézetileg semleges egyetem keretei között működik, s a vallások és a vallásos ember, a vallási kultúra iránti tisztelet, megértés, tolerancia, a tárgyilagos és empatikus tudományos vizsgálat és az eredmények szakszerű, kiegyensúlyozott bemutatása elvi alapjain áll, de különös tisztelettel tekint az Egyetemalapító személyére és az alapítás körülményeire.     E honlap is e szolgálat jegyében épül ki, jelenlegi és leendő hallgatóink, oktatóink-kutatóink, az egyetemi és a szélesebb szakmai közösség és minden érdeklődő javára, támogatását, szakmai közreműködését remélve. Az oldalakon végigfutó apró képek sorrendje semmiféle értékítéletet nem, annál inkább megbecsülést jelez; legtöbbjükhöz a semmivel nem pótolható személyes jelenlét emléke is kötődik. Déri Balázs egyetemi tanár,a Vallástudományi Központ igazgatója