A katalógus használata
A liturgikus források digitális gyűjteményéről készült és folyamatosan karbantartott, oszlopokba rendezett katalógus a következő adatokat tartalmazza, sorban:
Az ország egy ország két nagybetűből álló ISO-kódját jelenti. Megadása az első megközelítésben való tájékozódást, az úzus tágabb hovatartozásának hipotetikus megállapítását segíti. A föltüntetett ország többnyire azonos azzal az államalakulattal, amelyben az eredetnél megadott település ma fekszik, de indokolt esetben tekintettel vagyunk a középkori politikai és kulturális viszonyoknak a maiaktól való különbözőségére. Ha ez a középkorban sem egyértelmű (pl. Breslau/Wrocław az ezredforduló táján inkább lengyel, később viszont német), akkor azt az országot részesítjük előnyben, ahol a város ma fekszik. Ha azonban a város egyértelműen más országhoz tartozott (pl. Lund Dániához, Straßburg Németországhoz), akkor a középkori határviszonyokat vesszük tekintetbe. A középkorban még nem létező államalakulatokat csak akkor veszünk föl, ha a nekik megfelelő térségnek valóban voltak liturgikus értelemben megkülönböztető jegyei (pl. Svájc, Belgium). Más országokat liturgikus jellemzők alapján mai területüknél kisebbnek kell tekintenünk (pl. Salzburg német, de Seckau osztrák, Zágráb magyar, de Spalato/Split horvát). A központosított szerzetesrendek az úzusuk eredetének, jellegének megfelelő országkódot kapják (pl. a dominikánusok franciák, a gilbertínusok angolok, a pálosok magyarok), a bencések és az ágostonos kanonokok a földrajzi környezetüknek megfelelő országkódot. Mivel a rendszer soha nem lehet teljesen következetes, idővel szeretnénk áttérni egy, a liturgikus tájakat jelölő hárombetűs kódolásra, de ehhez további kutatások lesznek szükségesek.
Az eredet azt az egyházi intézményt jelenti, amelynek úzusát az adott forrás képviseli, tekintet nélkül a forrás további felhasználásaira vagy őrzési helyére. Biztosnak akkor tekinthető, ha a forrás kifejezetten föltünteti, vagy ha liturgikus jellemzők alapján egyértelműen megállapítható. Ez világi egyházaknál a vonatkozó katedrálist befogadó város neve ma használatos alakjában, helyi nyelven, szükség esetén ékezetekkel és mellékjelekkel (a latin szavakban viszont a jobb kereshetőség érdekében nem használunk æ/œ ligatúrát). Ugyanígy járunk el, ha a forrás nem egyházmegyei központból származik, de a város jellemző úzusát képviseli. Ha a város jellemzően többnyelvű, vagy legalábbis a középkorban az volt, akkor a városnevet minden releváns nyelven megadjuk, ábécésorrendben, szóköz nélkül, / jellel elválasztva (pl. Liège/Lüttich). Ha a forrás nem a város központi, jellemző úzusát képviseli (pl. társaskáptalanok esetén), akkor a városnév után föltüntetjük a templom titulusát is (pl. Canterbury, St Augustin). Ha a forrás közelebbi eredete bizonytalan, de az ország ismert, akkor az országnevet tüntetjük föl (pl. Germany), ha a térség vagy tartomány pontosabban behatárolható, akkor azt (pl. Burgundy). A központosított szerzetesrendek forrásainál a szerzetesrend bevett történelmi rövidítését alkalmazzuk a rövidítésre utaló pontok nélkül (pl. OPraem), mára megszűnt vagy háttérbe szorult rendek esetén hasonló rövidítést generálunk (pl. ODT mint Ordo Dominorum Teutonicorum, azaz Német Lovagrend). Ha az egyes kolostor is ismert, akkor a rövidítés után megadjuk annak a nevét is, vessző nélkül (pl. OCist Salem). Bencés monostoroknál az OSB rövidítést kötelezően követi a városnév, és ha van, a titulus (pl. OSB Verdun, St-Airy). Ugyanez vonatkozik az ágostonos kanonokok könyveire, de ott egységes rövidítés hiányában csak a várost, és ha van, a titulust adjuk meg.
A műfaj a forrás típusát jelöli az újkorra kikristályosodott, standard „tridenti” terminológia szerint, tekintet nélkül a forrás önmegjelölésére vagy az adott korban, térségben szokásos elnevezésre. Célunk az, hogy a liturgikus tartalmat világosan kifejező, de nem túlságosan bonyolult, átfogó kategóriákat használjunk, amelyeknek segítségével az anyag hatékonyan csoportosítható. A liturgikus műfajok készlete ebben az értelemben a következő: Antiphonal, Benedictional, Breviary, Capitulary, Ceremonial, Directory, Gradual, Missal, Ordinal, Pontifical, Processional, Ritual, Sacramentary. Rendhagyó esetekben az Other címet használjuk.
Érintkező műfajoknál inkluzív logikát követünk, azaz a szűkebb kategóriákat csak akkor alkalmazzuk, ha tiszta műfajjal állunk szemben (pl. a benedikcionále csak a tiszta benedikcionálét jelenti), egyébként a tágabb kategóriába soroljuk (pl. ha vannak benne valahol püspöki szertartások, akkor pontifikále, függetlenül attól, hogy a rituále, a processzionále vagy a benedikcionále tematikájához tartozó anyagot is tartalmaz). Egyértelműen kevert műfajoknál, indokolt esetben kettős műfajmeghatározást adunk ábécésorrendben, szóköz nélkül, kötőjellel elválasztva (pl. Processional-Ritual).
A kor a forrás keletkezési idejét jelenti. Ha ezt pontosan lehet tudni, évszám, ha nem, intervallum megadásával közöljük. A szám minden esetben arab szám, intervallumok esetén – beiktatásával, szóköz nélkül. Évszázadokat kerek határértékekkel tüntetünk föl (pl. 1300–1400), évszázadok negyedét, harmadát, felét ezekre kerekítve (pl. 1300–1325, 1300–1333, 1300–1350). Az évszám után szóközzel, zárójelben előtt (before), után (after), körül (about) pontosítás tehető (pl. 1300 [about]).
A rövid cím a forrás műfajának latin nevéből és az eredetére utaló latin melléknévből áll, kurzívan szedve. Ez szerepel a megfelelő fájl nevében is, egyszersmind utal a népszerű adatbázisokra (ISTC, USTC). A műfaj latin neve az, ami az eredetiben szerepel, vagy ha ilyen nincs, akkor a korban és a térségben legjellemzőbb elnevezés (ez leginkább a rituáléknál tér el a standard kifejezéstől, pl. Agenda, Manuale). A melléknév a középkorban szokásos latin városnév jelzői formája, eredeti helyesírással, szerzetesrendeknél a köznyelvi, egyszavas forma (pl. Franciscanum, nem Fratrum Minorum). Indokolt esetben a rövid cím lehet hosszabb. Ha a forrás eredeti címe rövid és jellemző, de nem utal az úzusra, akkor megtartjuk (pl. Informatorium sacerdotum, Agenda communis, Ordo et ritus).
Az eredeti cím a forrás önmegjelölésével azonos, ha tartalmaz ilyet, kurzívan szedve. Ez főként nyomtatványokra jellemző, de ha kéziratokban bárhol található a keletkezés körülményeire, helyére, korára vonatkozó szöveg, azt is ide vesszük föl. Az eredeti címet normalizált latin helyesírással, központozás nélkül írjuk át, de a tulajdonnevek eredeti írásmódját megőrizzük. Mivel egy forrásban több helyen is lehet önmegjelölés, több ilyen is fölvehető, │ jellel elválasztva, előtte-utána szóközzel. Az eredeti címek elsődlegességi sorrendje a következő: (1) címlap, (2) szöveg kezdete, (3) további egységek kezdete, (4) kolofon, (5) rejtett rubrikás utalás a szövegen belül. Ha a szöveg vagy valamely további egység kezdetén szerepel a cím, különösen ügyelünk a helyes műfajmegjelölésre, mert megtévesztő lehet, ha pl. egy breviárium első önmegjelölése a pszaltériumi szakasz kezdetén olvasható, és a forrás pszaltériumnak nevezi önmagát, holott breviárium. Ha a cím az eredetiben mondatba ágyazódik (pl. In nomine … incipit … feliciter), akkor ezt nem reprodukáljuk változatlan formában, hanem elvonjuk belőle a tulajdonképpeni címet. Ugyanígy teszünk hosszú címeknél a bőbeszédű kiegészítésekkel, amelyek esetleg a kinyomtatás körülményeiről vagy a kiadás újdonságairól szólnak.
A nyomdász a nyomdának otthont adó várost és a nyomtatvány készítőjét jelenti. Ezeket rendszerint a forrás kolofonja tartalmazza, vagy nyomdatörténeti szakmunkákból lehet kikövetkeztetni a betűkészlet, olykor a papírtípus (vízjelek) alapján. Tekintetbe kell venni, hogy a nyomdásszal együtt —néhol akár a címlapon— a könyvkereskedő neve is szerepel, de a katalógusba nem az ő nevét vesszük föl. Ha az adat nem magából a forrásból olvasható ki, szögletes zárójelbe tesszük. Előbb a várost tüntetjük fel eredeti nyelven, ma használatos alakjával, majd vessző és szóköz után a nyomdászt, latinos névalakkal (pl. Venezia, Petrus Liechtenstein). A tulajdonnevek helyesírásánál megtartjuk az eredeti írásmódot. Ha a forrásnak több nyomdásza volt, akkor a nevek közé — kerül, előtte-utána szóközzel. Más személyek, pl. a könyvkereskedő, a metszetek készítője, a megrendelő prelátus vagy az előkészítést, javítást végző tudós klerikus nevét megjegyzésként érdemes rögzíteni. Kéziratoknál a megfelelő cellába a nyomdász helyett az MS (manuscript) rövidítés kerül.
A könyvtár a másolat eredetijét őrző könyvtárat és a forrás ottani jelzetét jelenti. Mivel egyes könyvtárak a nyomtatványoknak nem adnak jelzetet, ilyen esetekben elég magát a könyvtárat feltüntetni. A könyvtárra az eredeti nyelvű városnévvel, majd vessző és szóköz után a könyvtár eredeti nyelvű, teljes nevével utalunk, kis- és nagybetűk tekintetében a könyvtár saját szokását követve. Ha a könyvtárnak kettős neve van, vesszőt teszünk közéjük. Ezt követi központjel nélkül, csak szóköz után a jelzet. Ha a jelzetnek rövidítés is része (pl. Ms., Lat.), akkor pontot teszünk utána, de ha betűszó (pl. NAL, Clmae) akkor nem. A rövidítés után következik csak szóközzel elválasztva a jelzet sorszáma, a végén pont nélkül. Egyénibb jelzeteknél az illető könyvtár szokását követjük mind a számok, mind a központjelek, mind a szóközök használata szintjén, de az utolsó sorszámnév végén ilyenkor sincs pont.
A kiadás a megfelelő forrás modern kiadásának bibliográfiai adatait jelenti. Ilyen kiadás lehet: (1) a teljes szöveg kritikai kiadása, (2) kivonatos kiadás pl. incipitjegyzék formájában, (3) hasonmás kiadás. A forrásoknak csak egy-egy részét megjelentető kiadást nem tüntetünk föl. A kiadások idézésének módja minden tekintetben az MRH sorozat bibliográfiai szabványát követi, azaz pl. TERRIZI, Francesco SI: Missale antiquum s. Panormitanae ecclesiae (Pa ASD 2: Palermo — Archivio Storico Diocesano — Cod. 2). Herder, Roma 1970. (Rerum Ecclesiasticorum Documenta. Series Maior. Fontes 13). Több forrás alapján készült kiadásoknál ez a cella tartalmazza a lényegi információkat, de a források eredetére, korára, műfajára vonatkozó adatokat ilyenkor is föl kell tüntetni.
A katalógus a liturgikus szempontból releváns katalógusok sorszámár jelenti. Ilyen katalógusok a liturgikus könyvtípusok szerintiek (pl. Bohatta, Weale, Amiet, Kay) vagy a nemzeti összeállításúak (pl. Leroquais, Janini, Odriozola, Salmon, Radó, Szendrei). Nem kifejezetten liturgikus katalógusokra (pl. Gesamtkatalog der Wiegendrucke, ISTC) csak akkor hivatkozunk, ha olyan, újabban előkerült könyvet katalogizálunk, amely az előbbiekben nem szerepel. A katalógusra a katalógus szerkesztőjének vezetékneve utal, majd központjel nélkül, csak szóköz után a forrás katalógusbeli sorszáma következik arab számmal, a végén pont nélkül.
A költség a saját megrendelés útján beszerzett másolatok ára járulékos költségekkel együtt, forintban kifejezve, egyszerű arab számmal, szóközök nélkül, jobbra rendezve. Hosszabb távon törölhető a katalógusból, de az intenzív beszerzések időszakában nem nélkülözhető. Ha ez a cella ki van töltve, az egyszersmind jelzi, hogy a másolat nem hozzáférhető nyilvánosan, vagy a mi megrendelésünknek köszönhetően lett azzá.
Az internetes hivatkozás a világhálón szabadon hozzáférhető források linkjét jelenti, álló betűvel, aláhúzva. Ez az adat hasznos lehet egyrészt az eredeti minőségű másolat elérése szempontjából, ha a letöltés gyengébb minőségű (pl. Google Books, Gallica), másrészt olyan járulékos könyvtári adatokhoz enged hozzáférni, amelyek a katalógusban nem szerepelnek, harmadrészt a fájlok sérülése, hibája esetén lehetővé teszi a pótlást. A megfelelő cellában élő hivatkozás szerepel, azaz a megfelelő cím kattintásra megnyílik. Ügyelünk arra, hogy a hivatkozások mindig a forrásra mutató tartós címek (durable URL, permalink, permalien) legyenek, ne a böngészőben megjelenő, változékonyabb adatok. Ahol ilyen link nem áll rendelkezésre (pl. Manuscriptorium.com), ott elég a honlap címét föltüntetni, mert a többi adat alapján könnyen megkereshető a tétel.
Ha a katalogizáláskor bármilyen hasznos információt rögzíteni szeretnénk, azt megjegyzésként, kurzívan szedve, angol nyelven tesszük. A megjegyzések közt utalunk arra is, ha a forrás töredékes, több kötetből áll, vagy egy nyomtatvány több példányban is megvan. Ez utóbbi esetben a tételt csak egyszer katalogizáljuk, nem példányonként, ha viszont több kiadásról van szó, azokat önálló tételként visszük be.
Elérhetőség
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Kar
Vallástudományi Központ
Vezető | dr. Déri Balázs prof.
Tel. | 411-6500/5417, 5390
Cím | ELTE BTK Trefort-kerti
kampusz, F ép. | II/229.
VtK-iroda | II/223.
Postacím | 1088 Budapest,
Múzeum krt. 4/F., II/223.
E-mail | Webmester
Új hozzászólás